Minthogy a tegnapi napon az ország több városában az
egyetemi polgárok elfoglalták az egyetemet, a legelső feladatomnak itt és most
azt kellene tartanom, hogy kifejezzem a Szabadegyetem szolidaritását az
egyetemfoglalók iránt. Rögtön rátérek arra, hogy ez miért szükségtelen.
A diákmozgalmak elméletéről fogok beszélni. Filozófus
vagyok, a filozófusok többnyire elméleteket termelnek, „haszontalan” tudást,
tehát olyasmit, ami „öncélú”, nincs „gyakorlati haszna”, és így tovább. A
filozófiai elméletek nem hoznak létre GDP-t, nem növelik a „nemzeti
összterméket”, mert még ha el is lehet adni a filozófusok könyveit – van ahol
ez igen jó üzlet, léteznek jó filozófus brandek –, ahogy Tamás Gáspár Miklós
helyesen elmondta és még ma nyilván el is fogja mondani: „nyilvános” javakat
hoznak létre és a nyilvános jószág jellemzője az, hogy korlátozhatatlan, a
filozófia mindenkié, nem egy „nemzet” „össztermékének” része.
Elmélet, az görögül theória, szemlélődés, a latin
skolasztika „contemplationak” fordította. A filozófiai elmélet tehát
kontemplatív, puszta nézés, még inkább dologtalan bámulás, a karosszékből
folytatott elmélkedés. Ezen kívül még érdek nélküli is, désinteressé, mondta Rousseau, magányos sétálók, bóklászók szellemi
sportja. Mindezen vonásaiban jól láthatóan közös a diákmozgalmakkal. A diákok
erőtlen mozgalma kimerül a „performance”-ban, ahogy az egyik blog minap
megvetően jellemezte őket. Nincs eredménye, édeskeveset érnek el, különben is,
miként fordítható le mindez politikai „haszonra”? Kinek a százalékait növelik?
Kik állnak mögötte? De ha még valakik ki is tudják használni őket, a mozgalom
eredménye nevetségesen kevés. Lázadás a lázadásért!
Minden bizonnyal. Nagyon kevés. Szinte semmi. Csakhogy a hangsúly a „szinté”-n van. Mert hát igen, a performance sem hoz létre semmit. Semmit, ami „dolog” abban az értelemben, ahogy a blog írója elvárná, valami, ami lehatárolható, kisajátítható, korlátozható. Hogyha létrehoz valamiféle tárgyat, az legfeljebb valami olyasmi, amit Hegel öszefeoglalóan „objektivációnak” nevezett, ami megint csak egy filozófiai fogalom és nemigen lehet eladni az árupiacon. Szinte semmi, de ha csak szinte, akkor mégiscsak valami. Mégis végtelenül több, mint az a semmi, ami egyébként ebben az országban nap mint nap minden felháborodás, minden rácsodálkozás, minden kifigurázás nélkül történik.
Minden bizonnyal. Nagyon kevés. Szinte semmi. Csakhogy a hangsúly a „szinté”-n van. Mert hát igen, a performance sem hoz létre semmit. Semmit, ami „dolog” abban az értelemben, ahogy a blog írója elvárná, valami, ami lehatárolható, kisajátítható, korlátozható. Hogyha létrehoz valamiféle tárgyat, az legfeljebb valami olyasmi, amit Hegel öszefeoglalóan „objektivációnak” nevezett, ami megint csak egy filozófiai fogalom és nemigen lehet eladni az árupiacon. Szinte semmi, de ha csak szinte, akkor mégiscsak valami. Mégis végtelenül több, mint az a semmi, ami egyébként ebben az országban nap mint nap minden felháborodás, minden rácsodálkozás, minden kifigurázás nélkül történik.
Mert a filozófiai, az érdekektől mentes kontempláció valóban
létrehoz valamit, éppúgy ahogy a diákmozgalmak létrehoznak valamit, míg azok,
akik közéleti blogjaikban saját megmondóember szerepük méltóságteljes tudatában
véleményeket alkotnak, nem sokkal többet tesznek, mint azok a politikusok,
akiket a diákmozgalmak vádolnak a politika fogalmának kiüresítésével. Az
egyetemes szellem fenségterületén ugyanis az elmélet a termelés egyetlen módja.
Nincs más mód, mindenki aki mást csinál az nem termel, hanem újratermel, és a
szellem újratermelésének piaca semmivel sem magasztosabb, mint az árupiac.
Vádoljuk tehát az eszmék újratermelőit.
Vádoljuk, igen a J’accuse
értelmében vádoljuk, ahogy Zola vádolta a Dreyfus-ügy kapcsán a francia
politikai elitet. Vádolunk titeket azzal, hogy nem tettetek semmit. Vádolunk
titeket azzal, hogy a politikát színjátékká változtattátok. Vádolunk titeket
azzal, hogy új eszmék termelése helyett a már meglévőkből is élőhalottakat
varázsoltatok. Nekromanták vagytok, a szellem kiüresítői, élőhalott eszmék
manipulátorai, fogalom-zombik teremtői, gondolat-kísértetek megidézői.
Egyik kedves filozófusom, Gilles Deleuze, azt mondja, a
filozófia nem kontempláció, nem reflexió és nem kommunikáció, hanem fogalmak
teremtése. Az elmélet termelés, nem karosszékből bámulás. A diákmozgalmak
elmélete nem különbözik a diákmozgalmak gyakorlatáról, csak más formát ad annak.
A diákmozgalmak politikai mozgalmak, a politika pedig a képzelet terepe, ezért
a diákmozgalmak új képzeletet termelnek, míg a diákmozgalmak elmélete új
fogalmakat. Társak, ha tetszik harcostársak. Nincs szükség arra, hogy a
Szabadegyetem kifejezze szolidaritását az egyetemfoglalókkal, mert a
szabadegyetem maga az egyetemfoglalás.
Azt mondtam, az elmélet termelés. Ez első pillantásra úgy
hangzik, mintha azt gondolnám, a tudás gazdasági kategóriákban értelmezhető
csupán, hogy kiszolgáltatom az egyetemet a gazdasági életnek, az egyetem
feladata a termelés, tudás termelése. Bizonyos értelemben ez igaz: azt gondolom,
szükség van közgazdasági fogalmak használatára, egész egyszerűen mert olyan
világban élünk, amelynek legbensőbb fogalmisága közgazdasági. Mindazonáltal a
termelés fogalma nincs olyan messze a „kontemplációtól”, mint azt első
pillanatban gondolnánk. A theória, a kontempláció, az elmélet Arisztotelész
szerint azért a legmagasabb rendű tudás, mert „öncélú”, azaz célját maga
határozza meg. A „termelés”, abban az értelemben, ahogy itt használom Márkus
György nyomán, nem pusztán „munka”, ami árut hoz létre. Az csak újratermelés
lenne. A termelés meghatározza saját célját, azt nem kívülről kapja. Ahogy
Márkus írja, mivel a termelésben a kereslet bensőleg van meghatározva, ezért a
termelés mindig a cél interszubjektív, közös meghatározása is egyben. A termelők
egyben fogyasztók, akik saját igényeikért termelnek. De ezen kívül új igényeket
is termelnek, igényt az újra.
A diákmozgalmak ebben az értelemben termelnek tudást: saját
igényüket termelik ki az újra, közösen, fórumokon konszenzusra törekedve
határozzák meg igényeiket és teremtik meg az azok teljesítéséhez szükséges
eszközöket.
Termelésnek az eszmék világában akkor nevezek valamit, ha
nem pusztán tagadás. A tagadás, a cáfolat, a tiltakozás nem hoz létre valami
újat vagy mást. Az adottal szemben foglal csak állást.
A képzelet termelésének eszközei igen változatosak lehetnek.
Néhányat, olyanokat, amelyeket a pécsi Hallgatói Hálózat használ, felsorolok
itt.
1. Irónia
Az irónia struktúráját tekintve állítva tagadás. A
leggyakoribb eszköz, de a legvitatottabb is. Termelőereje sokak számára
kétséges, a HaHa Pécs késhegyig menő vitákat folytat használatát illetően. Az
irónia kétségkívül nem egyszerűen tagadja vagy cáfolja az adottat: megszakítja
azt, és új jelentést hoz létre. De az iróniát mindig lehet – szándékosan vagy
humorérzék híján – szó szerint is olvasni. Hogy valaki komolyan vegye azt a
képet, amelyen a HaHa molinóját Soros György tartja a pécsi magasházon, az
kétfajta alapra is visszamehet: 1. nem veszi észre az iróniát 2.
Észreveszi, de mégis inkább a szó szerinti jelentés mellett dönt a figuratív
kárára. Ez feltárja az irónia inherens problémáját: az irónia ugyan reflexív
alakzat és a reflexió mindig létrehozás is egyben, de olyan létrehozás, ami
túlságosan kötött az adotthoz.
2. Détournement
A kifordítás egy eredetileg tagadó cselekedet állításba
fordítása, termelővé alakítása. Részletesen elemeztem már ezt az eszközt a Tanulási
Hisztéria kapcsán. A kifordítás több, mint irónia, mert nem hagyja meg a szó
vagy a dolog eredeti értelmét, hanem használatba veszi, interszubjektív
átformálással megváltoztatja azt, az eredeti jelentés csak mint történet (mint
történetileg esetleges értelem) marad meg benne.
3. Foglalás. A hely birtokbavétele.
Az okkupáció több mint valami előre adottnak, már ottlévőnek
a megszállása. A hely új fogalmának a termelése. Mi a hely? Nagyjából két
válasz létezik erre az európai kultúra történetében: 1. hely az aminek határai
vannak (Ez Arisztotelész és minden követőjének válasza) 2. hely a tér egy
pontja (ez Newton válasza). Az egyetemfoglalás a határtalan hely megteremtése,
ami nem pusztán a tér egyik pontja. A foglalt tér éppenséggel a mindennapi
rutin, a mindennapi tér elől elfoglalt tér, a tudásgyár elől elfoglalt tér,
azért, hogy a helyet egyetemessé tágíthassuk. Az egyetem a szellem helye, és a
foglalás ezt hozza vissza a technicizálódott egyetem világába. A fórumot, a
szabad véleménnyilvánítás antik politikai eszményét
4. Fórum
Figyeljük meg, hogy a az első tüntetés TV közvetítését még
csak a hídfoglalás érdekelte. Nagyon kevesen vették észre, lényegében csak
azok, akik jelen voltak, hogy valami megváltozott. Bázisdemokrácia jött létre.
Ma a fórumok közvetítése mindenki számára evidens, mert mindenki tudja, hogy a
dolgok ott dőlnek el, a tüntetés csak a mozgalom szája, a mozgalom agya a
fórum.
A politika
kiüresedett fogalmának feltöltése
Amit a politika nekromantái kiüresítettek, azt a
diákmozgalmak élettel töltik meg. A politika a miénk, nem valakiké, akik
helyettünk csinálják. Nincs szükség arra, hogy mindig mindent
bázisdemokratikusan döntsünk el. De nem hagyhatjuk, hogy politikai eszmék
zombihadserege zabálja fel a világunkat, egyetemünket, városunkat: olyan
gondolatok, amelyeknek semmi közük az egyetemi polgárok gondolatihoz, üres
testek lélek nélkül.
Ezt írtam nemrég egy helyen: „Magyar nyelven ma a politika intézményes
képviseleti szervek egymás elleni intrikáját jelenti. Mindazt, amit a hallgatói
mozgalmak saját tevékenysége nem.” 1. A hallgatói mozgalmak nem intézményesek,
nincsenek „vezetői”, de ennél is fontosabb módon nincsenek szervezetei csak
hálózata. 2. A hallgató mozgalmakat hidegen hagyja a politikai intrika,
a szavazati százalékok és a látszatintézkedések. 3. A hallgatói mozgalmak nem
képviseletiek, mert azt gondolják, a képviseleti politika megbukott, képek
színházává, szimulakrummá vált, amit a választópolgárok a TV előtt
fogyasztanak. A politika új fogalmára van szükség, és a diákmozgalmak nem
késlekednek azt létrehozni
Edmund Husserl egy kicsit sem radikális, nagyon is akadémai
filozófus azt állította, minden fogalomnak szüksége van szemléleti betöltődésre.
A politika új fogalmának, éppígy szemléleti betöltődésre van szüksége, hogy ne
legyen üres. Képekre van szüksége, de nem szimulakrumokra, valódi képekre,
amelyek nem reprezentációk, hanem cselekedetek, a képzelet átváltoztatására van
szükség, új képzelet termelésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése